Ahhoz, hogy megértsük a kályha és kandalló közti alapvető különbséget „induljunk el a kályhától” ahogy a mondás szól, ha már a cserépkályhával foglalkozunk.
Nem akarok az őskorig visszamenni, de a görög-római kultúrában már ismert volt a kémény, mely lehetővé tette a kandallók kialakulását, amelyet alapvetően fűtésre használtak. Ezek a kandallók nyitott tűzterű kandallók voltak, amelyek az egyedi fűtőalkalmatosságok közül a leggyengébb hatásfokkal rendelkeznek. Ez a kandalló az egész Római Birodalomban elterjedt, főleg azokon a részeken, ahol nem volt hosszan tartó hideg tél (mediterrán térség és a Brit szigetek). Természetesen ismerjük a római kultúrából a padlófűtés jelentőségét is, de ezt már nevezhetjük központi fűtésnek, mi most csak az egyedi fűtéseket taglaljuk, illetve hasonlítjuk össze. Az átlagos magyar ember leggyakrabban a kandallóval az amerikai filmekben találkozik, amikor a Mikulás bemászik a kéményen keresztül, illetve, amikor a kis harisnyákat fellógatják a kandalló párkányra, amelyekben reggelre sok meglepetést találnak a gyerekek. Ezekből a példákból látható, hogy a római kultúra „egy szelete” Britannián keresztül hogyan terjedt el az egész angolszász világban. A kályha kialakulása Európa középső részére tehető, – az Alpok- és Kárpátok vidéke – ahol a hosszan tartó hideg telek gyakoriak, főleg a német nyelvterületen. A XIII. században Svájcban, St. Gallenben már konkrét írásos utalásokat találtak a kályhákkal kapcsolatban. Az itt élő emberek rájöttek, hogy a nyitott tűzterű kandalló a hozzátartozó nagy huzatigénnyel nagy hő veszteséget eredményez a fűtés során, ezért idővel kifejlesztették a kályhák ősét, ami gyakorlatilag egy ajtóval zárt tűztér volt. Ennek füstjét is a kéménybe vezették, így a zárt rendszer miatt kisebb volt a huzatigény, lassabb volt a tűz leégése, több ideje volt a meleget átadni a külső falazatnak, amit általában agyagba ágyazott téglával és mázas kerámiával falaztak föl. Megfigyelték, hogy a mázas kerámia tökéletesen megfelel a kályhák burkolatának, amelyet gyönyörűen, a kor ízlésének megfelelően, lehetett kialakítani, díszíteni (reneszánsz, barokk). Az egyszerűbb, olcsóbb megoldások például: a falazott szemes kályhák, búbos kemencék, melyek a paraszti világban terjedtek el. Ezeket Magyarországon a skanzenekben manapság jól szemléltetik a látogatók számára. Amióta a kályhát ismerik, a kályhák külső burkolata hűen tükrözte a tulajdonosának a társadalomban elfoglalt helyzetét. A tehetős emberek mázas, szépen díszített cserépkályhákkal rendelkeztek. A szegényebb rétegeknél találhatjuk a paraszti világban használt falazott, szemes kályhákat, illetve búbos kemencéket. Későbbiekben a kályha odáig fejlődött, hogy nem csak egy tűztér volt a kéménybe kötve, hanem a tűztérből a kályhatesten belül hosszú füstjáratokon keresztül vezették el a füstöt a kéménybe. Ez az alapvető különbség a kályha és a kandalló között a hatásfok szempontjából.